Talán meglepő, de a finom muszakának egyetlen titka van: a fahéj. Lehet készíteni tejföllel, besamellel, csak paradicsomszósszal, hússal, hús nélkül (vagy anélkül talán mégsem ;) ), de azt a tipikus ízt a fahéj fogja adni neki. Mellesleg annyira eltalált engem ez az ízvilág, hogy lényegében az összes darált húsos raguba teszek most már fahéjat, pl. chilis babhoz nagyon jó, meg töltött ilyen-olyan zöldségekhez is.

4 adagnyi muszaka:

• 3 darab padlizsán
• 40 dkg darált hús
• 1 doboz hámozott paradicsom (feldarabolva)
• 1 közepes vöröshagyma
• 4-5 gerezd fokhagyma
• só, bors, fahéj, oregánó, cayenne bors
• 2 kis doboz tejföl
• 2 tojás
• olívaolaj

1. A padlizsánokat felkarikáztam, kiterítettem egy tálcán, és ecsettel vékonyan megkentem őket olívaolajjal. A padlizsánnak van egy olyan heppje, hogy csak akkor hajlandó látványosan sülni, ha mindig van alatta olaj, ámde amint olaj kerül alá, úgy nyeli magába azt, hogy észre sem vesszük. Ezt cselezi ki az a módszer, hogy előre megkapja a neki szánt olajmennyiséget, így a serpenyőben már egész jól működnek a dolgok. Tehát közepes lángon az összes karikát megpirítjuk, amihez érdemes két serpenyőt használni egyszerre, mert kicsit lassú a folyamat. Állítólag lehet sütőben is sütni, de még nem próbáltam.

2. Egy másik, magasabb falú serpenyőben olívaolajon átfuttattam a felkockázott hagymát és fokhagymát, majd hozzáadtam a darált húst és fehéredésig pirítottam. Megszórtam sóval, borssal, 1 csapott teáskanál fahéjjal, 1 teáskanál oregánóval és annyi cayenne borssal, amennyire csípősen szeretjük az ételeket. (Nem kevéssel.)

3. Amint kifehéredett a darált hús, hozzáöntöttem a hámozott paradicsomot (levestül), és közepes lángon készre főztem. Nagyjából 20 perc kell hozzá, akkor jó, ha jó sűrű szaftja van.

4. A két tojás sárgáját összekevertem a tejföllel.

5. Rétegezés: padlizsán + só, darált hús, tejföl, padlizsán + só, darált hús, tejföl, a végén padlizsán + só és tejföl.

6. 200 fokon 20 perc alatt összesült a muszaka, tzatzikivel ettük. Lehet kenyérrel is, de valamilyen saláta mindenképp ajánlott hozzá, mert tömény étel.

Nyár elején még magam előtt láttam egy remek tervet arról, hogy lehetőleg minden nap feldolgozok egy-egy fényképet az elmúlt egy év főzeményeiről. Jól megvalósítottam, ugye? :) Na nem mintha vasvillával kínozna bárki is, hogy folytassam.

Szóval áfonya. Semmilyen fontos összefüggés nincs, de az jutott eszembe, hogy ezt a gyümölcsöt igazán kicserélhetnék az életemben a ribizlivel. A ribizlivel, amit nagymama tukmál, amit lepiszkálsz a (vegyes)gyümölcstorta zseléjéből, ami megmarad a gyümisali alján, amit hiába cukrozol agyon, amit megeszel, de csak úgy túl akarsz lenni rajta, amivel kapcsolatban sosem fogod elhinni, hogy mások tényleg igazi élvezettel eszik. Mégis szembejön újra meg újra, dögivel...bár az áfonya tenné ezt. Sosem piszkálnám ki a zseléből, legfeljebb elsőként, ha más bogyóval vegyítik. Áfonyát és fügét kérek szépen, sokat, mindig. Miért ezeket a legnehezebb elérni?

A torta amúgy nem egy habkönnyű darab, de az áfonya meg is érdemli a tömör gyönyört, én nagy élvezettel ettem. :)

Recept:

(Vakra sült) tortalap:

• 12,5 dkg vaj
• 10 dkg porcukor
• csipetnyi só
• 25 dkg liszt
• 2 tojás sárgája
• 2 evőkanál hideg tej

Krém:

• 14 dkg vaj
• 15 dkg jó minőségű étcsokoládé
• 8 evőkanál kakaópor
• csipetnyi só
• 4 tojás
• 20 dkg kristálycukor
• 3 evőkanál finomított melasz (vagy méz)
• 3 evőkanál tejszín

Egyebek:

• 5-10 dkg friss áfonya
• 1 dl habtejszín
• 1 evőkanál porcukor

1. A tészta: a lisztet elkevertem a cukorral és a sóval, majd nagymama üzemmódban összemorzsolgattam a hideg vajjal. Amikor szépen eloszlott a vaj, akkor került bele a sárgája és a tej, amikkel gombóccá gyúrtam a tésztát. Próbálni kell mindezt gyorsan, ha nem állna össze, akkor még egy kis tej segít. Folpackba hengergetve hűtőben pihentettem egy órát. Elővettem egy nagyobb tortaformát (28 cm), a hideg tésztából pedig fél cm vastag szeleteket vágtam, és ezekkel béleltem ki a formát, szépen összenyomogatva a széleket. A tetejére alufóliát borítottam (lehet sütőpapír is), szép adag száraz lencsét borítottam (lehet bab és borsó is, nehezéknek kell), és így dugtam a sütőbe 10 percre 180 fokon. 10 perc után leemeltem róla a nehezéket alufóliástul, és anélkül sütöttem még 5 percig. (A végeredmény egy majdnem megsült tészta, még kissé halovány színnel, a macera oka pedig az, hogy a krém ne áztassa el a tésztát.)

2. Krém: a vajat, a csokoládét, az átszitált kakaóport és a sót vízgőz felett összeolvasztottam. Egy tálban habosra kevertem a tojásokat a cukorral, a melasszal és a tejszínnel. Ebbe forgattam bele a csokoládékrémet, végül megtöltöttem a krémmel a tortalapot, és 150 fokon 40-45 percig sütöttem.

3. Egyebek: ha kihűlt a torta, lehet rá kenni 1 dl tejszínből 1 evőkanál cukorral felvert habot, és díszíthető bármilyen gyümölccsel, nálam most épp áfonyarajongás van.

(A "feltét" miatt hűtőben tárolandó. Az alaprecept Jamie Olivertől származik.)

Gondoltam, hogy megvárom a vizsgaidőszak végét az újabb bejegyzésekkel, de ezt most muszáj. Már csak azért is, mert az első falat után azzal a felkiáltással néztünk össze, ami röviden rekonstruálva nagyjából így nézhetne ki: "aztajókurvakibaszotteget". Ettünk mi már jókat, ettünk mi már eszeveszettül különleges dolgokat, de hogy ez a mai ebéd mennyivel szárnyalta túl az eddigieket, azt se én, se a róla készült kép nem tudja visszaadni sajnos, úgyhogy kénytelen lesz elhinni mindenki, ha már a káromkodással is ezt sulykolom. :)

Állítom, hogy a titok a SÜTŐPAPÍR, mert hogy a fűszerek nem dominálnak, nincs mindent verő szötty rajta/hozzá, csak a csodálatos sütőpapír, amiben sült a lilahagyma mellé szánt köret! Merthogy a lilahagyma (Jamie Oliver receptje) volt a kiindulási pont, a többit szinte mellékesnek szántam.
A krumplit és a tarjaszeleteket is minimál ízesítéssel sütőpapírba csomagolva sütöttem meg, és nem tudom, hogy mi történt, amíg én kétségbeesetten pislogtam a biokémia jegyzeteim felett, de amikor kinyitottam ezeket a batyukat, olyan helyes pirult krumpliszeletkék és olyan nyálcsorgatóan illatozó hús fogadott, hogy alig volt lelkierőm fotózni.

Két éhes főre:

A tarja:

• 4 szép szelet tarja (beszerzési mód: bájolgás a hentessel)
• 3 nagy gerezd fokhagyma
• 1 kisebb chili (nekem szárított volt)
• 2 ek olívaolaj
• 1 ek méz
• só, bors

Az ügymenet rettentő egyszerű: a hússzeleteket sóztam, borsoztam, a fokhagymát vékony karikákra vágtam (szépen rápirulnak majd a húsra, semmiképp ne reszeld csak úgy rá, mert elvész a varázs), a chilit pedig feldaraboltam. Utóbbi kettőt összekutyultam olajjal és mézzel, majd rákenegettem a hússzeletekre.

Téptem egy nagyobbacska darabot a sütőpapírból, a hússzeleteket pedig úgy fektettem rá, hogy a szeletek kissé (1/4-ig mondjuk) fedték egymást. A csomagolás egészen konkrétan úgy néz ki, mint ahogy a felvágottakat szokták a hajhálós nénikék: középen összecsavar, két végén aláhajt.

Szóval ez kész, mehet a tepsire (alá is raktam sütőpapírt, mert előfordulhat, hogy kicsorog belőle ezmegaz).

A krumpli:

• 30 dkg krumpli karikára vágva
• friss vagy nemfriss kakukkfű
• 1 evőkanál görög fűszerkeverék
• só, bors
• 2 ek olívaolaj
• 1 kiskanál teavaj

A mechanizus ugyanaz, mint a hús esetében: a krumplit összegyúrtam a fűszerekkel és az olajjal, sütőpapírra borítottam, ráültettem a vajat, és pontosan ugyanúgy becsomagoltam őket, mint az előbb a húst. Egyszerre sültek, úgyhogy a krumplis batyukat is a tepsire pakoltam.
A sütőt 180 fokra melegítettem elő, benne a két batyu egyszerre készült el, nagyjából 35-40 perc alatt. A legvégén kinyitottam mindkettőt és kicsit még pirítottam a tetejükön.

A lilahagyma:

• 4 fej lilahagyma
• valamennyi vaj
• só, kakukkfű

Ez sem nagy művészet ám, egy süthető tál alját fél centi magasan tengeri sóval töltöttem fel. A lilahagymákat meghámoztam, az aljukat egyenesre vágtam, hogy ne boruljanak fel, a tetejüket pedig x alakban bevagdostam. Ezzel az a tapasztalat, hogy vagy kettétörik vagy nem lehet kinyitni, ezért ék alakban vágtam be a tetejüket, kiemelve egy kis hagymafelesleget. Így már rendesen meg lehet sózni belülről is, és jól tele lehet tömni vajjal a réseket. A tetejére kakukkfű került, ráültettem őket a sóágyra, és szintén 180/200 fokos sütőben 30-40 perc alatt megsült.
Amikor kivettem a sütőből, már jól megsült a hagymák csúcsa, de érezhetően ress (undorító egy szó ez) volt még a közepük, ezért alufóliával lefedve 10 percig állni hagytam őket a saját gőzükben, így lett tökéletes.

Akinek szupersütője van, a két műveletet csinálhatja egyszerre, én előbb hagymáztam, utána pedig megsütöttem a húst és a krumplit.
 

Nem különösebben hatott meg az egyetemes medvehagyma-mánia, de nyilván egyszer csak vesz az ember, ha már annyira mutogatják. Kellemes íze van egyébként, amit csodálatosan elveszít főzés hatására, úgyhogy leginkább friss kencékbe, szendvicshez, salátába ajánlanám, nem pedig ehhez a recepthez, bár nem ártott neki, csak észrevehetetlen volt. Az eredetiben nincs, de ha a hűtőmben zöldellik egy nagy csokor, akkor addig kerül bele a főzeményekbe, amíg el nem fogy, nyilván. Mindenesetre jól mutat a képen. :)

A ragu Stahl Judit receptje, és az a zseniális benne, hogy iszonyatosan gyorsan elkészül, de olyan összetett ízvilága van, mintha órákig bűvöltük volna a tűzhelyet.

3 személyre (se 2-re, se 4-re nem tudok főzni):

• 1 nagy csirkemell
• 5 dkg vaj + 3 evőkanál olaj
• 1,5 dl barna sör (én soproni démonnal próbáltam)
• 0,5 - 1 dl víz
• 1 narancs reszelt héja
• 1 evőkanál baracklekvár
• 1 vöröshagyma
• 3 gerezd fokhagyma
• 2 kávéskanál őrölt gyömbér
• 1 kávéskanál őrölt kömény
• só, bors
• 2 dl főzőtejszín
• 1 evőkanál étkezési keményítő

1. A csirkemellett felkockáztam és félretettem.

2. Egy edénykében összekevertem a barna sört, a narancs héját, a baracklekvárt, a lereszelt vagy felkockázott hagymát, az összezúzott fokhagymát, a gyömbért, a köményt, némi sót és borsot, és először csak a víz felét. (Ha sűrű a tejszínünk, akkor bele lehet rakni mindet.)

3. Vaj és olaj keverékén megpirítottam a húskockákat, majd felöntöttem az előbbi keverékkel, és 5-10 perc alatt összefőztem.

4. A tejszínt kikevertem a keményítővel és összeforraltam a raguval. Itt jöhet bele még egy kis víz, ha túl sűrű lenne.

(Sütőben sült krumplival ettük, de rizzsel is jó lehet.)

No itt van végre az első vendégpost Árontól, és az a helyzet, hogy ez a kaja tényleg nagyon finire sikeredett, úgyhogy remélem, lesz még. :)
A rémes-homályos fotó az én művem. (koalac)

A felnőtté válás felé vezető út néha kellemes emlékekkel, néha meg kifejezetten kínos lépcsőfokokkal van kikövezve. Én például elfelejthetnék közhelyesen fogalmazni, ha már írásból élek, és nem zsebpénzből. Aminek hiánya egyébként szintén fontos eleme a felnőtt létnek. Jó szar is. De nem is ez a legfontosabb lépcsőfok, mert hát a (saját) pénz persze megtanít némi önmérsékletre, engem például nem, de nem is ezen mérem a felnőttségemet.

Az ételhez való viszonyomon annál inkább. Mindjárt elmagyarázom.

Mindenki látott már olyan gyereket, aki…izé. Hogyan lehet az anyuka kedvencét fokozni és tagadni egyszerre? Nagyszülősírató? Mondjuk. Szóval a (minden!) nagymama legnagyobb öröme időtlen idők óta a jó étvággyal evő gyerek. Nos, én ennek pontosan ellenkezője voltam. Nem volt az az aktuális kedvenc, amit jó ízzel ettem volna. Tologattam a villával az ételt, és kellő noszogatásra gépies mozdulattal a számba raktam egy-egy falatot, amit csaknem rágás nélkül nyeltem le. Máskor meg habzsoltam, hogy legyen már vége, és mehessek a kötelező és szükségszerű evés után végre valamit csinálni, de ez volt a ritkább.

Inni viszont szerettem, leginkább a nagymama által túlcukrozott teát. Meg csapvizet, amit azóta is literszámra fogyasztok, és bár a nyolcvanas évek vége iránt nosztalgiázó iwiw-es körlevelek szerzőivel szemben büszke nem vagyok rá, de azért még élek. Az étel, tehát a kaja, vagy inkább: ennek megbecsülése alig egy-két éve lépett be az életembe. Ennek vannak magánéleti vetületei is, aminek hosszas fejtegetését mellőzném, de a gasztroblogok (nem mind!) sajátossága, hogy szerzője tud és szeret sütni-főzni. Ezé például tőlem eltekintve kifejezetten (az igazi szerző hiányával van jelen).

Oké, a bevásárlást már kisiskolás korom óta intézem, de akkor még csak egy-egy túró rudit vettem magamnak – meg nyáron jégkrémet, azt nagyon szerettem, emlékszem, negyven forint volt a Big Trio. Nemrég viszont mozzarella-függő lettem. Visszaszoktam a csokira. Először csak ajándékba vettem otthonra egy-egy apróságot a közeli intersparban, aztán meg önző és álszent módon, kettőnknek.

A végső lökést minden bizonnyal a fűszerek és a fűszerezés adták. Fűszerezni olyan, mint a Barcelona középcsatárának lenni a Balassagyarmat ellen. Mindig elrontani nem lehet, ha pedig jól eltalálod, mindenki téged ünnepel. Úgyhogy némi motiváció hatására elkezdem fűszerezni. Szagolgatni az üvegcsében lévő porokat, kitalálni, hogy miből mennyi kellhet egy ételbe, sőt, a kedvencemet: mi kellhet még bele, hogy jobb legyen a recept? Főzni azért egyáltalán nem tanultam meg, de ez már olyan érzés volt, mintha.

Amikor a paradicsomos tészta (recept: paradicsomlé, tészta, forral, FŰSZEREK, sajt rá, kész) már stabilan ment – tehát csak mindig elborsoztam – komoly supervisori felügyelet (lásd még: bacon szalonna) mellett nekiláttam életem első komolyabbnak tűnő kajájának.

Ennek az a neve, hogy csípős húsgolyók boros mártásban, ami azért jó, mert nehéz elborsozni. Ellenben fel lehet önteni annyi borral, amennyit csak találsz, de az nem jó ötlet, hidd el. Azért finom lesz. A fotók viszont igaziak, ehhez ragaszkodom.

Szóval a hozzávalók:

• 50 dkg darált marha/sertéshús
• 2 szelet fehér kenyér
• 1 tojás
• 1 vöröshagyma apróra vágva
• 3 (több) gerezd fokhagyma
• 1 db szárított erős paprika (az eredeti receptben csípős erős paprika szerepel, de én nem tudom, milyen, amikor egy erős paprika nem csípős),
• 1 kis fahéj
• 1 csokor petrezselyem
• két doboz hámozott paradicsom
• 3 deci (inkább 2 a tapasztalatok alapján) vörösbor.  Főzéshez ne használjunk jó bort, hanem igyuk meg.

Az elkészítés menete:

Adjuk a húshoz a vízbe áztatott, kifacsart kenyeret, hagymát, 2 reszelt fokhagymát, paprikát és fűszereket. Gyúrjuk össze a masszát, ilyenkor nagyon hülyén fogunk kinézni pár percig, majd csináljunk belőle kis gombócokat. Ezeket süssük ki forró olajban. Ne hagyjuk benne. Utána keverjük el a paradicsomot a borral, sózzuk és borsozzuk, majd öntsük a húsra. Sütőben süssük kb. fél óráig. A petrezselymet és némi plusz fokhagymát keverjük el a végén a kész húsgombóccal. Higgyük el, hogy ezt tényleg mi csináltuk, és mégsem rántotta.

Hónapok óta spenótot hajkurászok a piacon, ugyanis mire én szombat kora délután, zárás előtt képes vagyok kivánszorogni a Vásárcsarnokba, addigra rohadt salátán kívül sok zöld növényt már nem látni ott. Csodákra képes a korábban kelés, legutóbb végre találtam friss spenótot. :)

Néhai TvPaprikánkon fű-fa-virág ilyen spenótköretet főzött egy időben, nyilván mert nagyon jól mutat és remekül el lehet adni gigaegészséges csodának, nekem meg azóta ez járt a fejemben, mint "ne csak krumplit együnk már" törekvés.

A csirkemellbe akármit bele lehet tekerni, most épp a szárított paradicsom tetszett meg az Ázsia Bt-ben, a póréhagyma meg mindig jó.

Csirkegöngyöleg:

- 1 nagyobb csirkemellfilé

- 4-5 szem aszalt paradicsom

- 1 póréhagyma

- mustár

- só, bors

 A csirkemellből lapos szeletkéket próbáltam varázsolni, amit vagy egy jó éles késsel, vagy hosszas lapogatással és toldozgatással érhetünk el. Nagyjából fél-egy centi vastag szeleteket kellene kapni.

Az aszalt paradicsomot forró vízzel felöntöttem, és addig hagytam állni, amíg előkészítettem a többi alapanyagot.

A póréhagymából a göngyöleg szélességének megfelelő hosszúságú darabokat vágtam, amiket aztán négyfelé szeleteltem, hogy bele lehessen csavarni a csirkemellekbe.

A szeletek mindkét oldalát sóztam és borsoztam, majd az egyik oldalukat megkentem mustárral, rátettem 1-1 lecsöpögtetett paradicsomot és hagymacsíkot. Feltekertem a szeleteket, és fogpiszkálóval/hústűvel rögzítettem őket.

Forró serpenyőben kevés olívaolajon nagyjából körbepirítottam a tekervényeket, majd jénaiba tettem őket, kicsi olajat öntöttem alájuk, és forró sütőben készre sütöttem őket, ami nagyjából 20-25 perc.

Én kukoricaágyon sütöttem meg a tekercseket (egy doboz konzerv kukorica, 1,5 dl tejszín, só, bors, maradék paradicsom és póréhagyma), de ezt nem fotóztam le külön, igazából biztonsági köret volt, ha nem lesz elég vagy jó a spenót.

Tejszínes spenót:

- 30 dkg megmosott, lecsepegtetett friss spenót

- 2 evőkanál vaj

- 3 gerezd fokhagyma

- 1 dl tejszín

- só, bors, szerecsendió

 A spenótlevelekről letépkedtem a szárakat, a fokhagymát pedig lereszeltem.

Kis lángon felolvasztottam a vajat, átfuttattam rajta a fokhagymát, sóztam, borsoztam, szerecsendióztam. A fokhagymát nem kell megpirítani, azonnal jöhet rá a spenót, ami baromi soknak tűnik elsőre, aztán meglepően kevés végtermékünk marad, úgyhogy jól jött végül az a tejszínes kukorica is mellé.

Közepes lángon 3-4 percig pirítottam, csak addig, amíg össze nem szottyadt, de péppé nem szabad főzni. Ekkor öntöttem fel sűrű tejszínnel, amivel már csak 1-2 percig forraltam.