Ezt a receptet megint két helyről ollóztam össze: a rablóhús ötlete lúdanyó receptjéből származik, a köretet hozzá pedig sajtkukac ihlette, csak egy kicsit változtattam mindkettőn.
Na ez az, ami tökéletesen nekem van kitalálva: fűszerezzünk húst kakaóval, aztán vagy fintor, vagy boldogság, itt utóbbi. Furcsa első ránézésre, de valahogy mégsem idegen ízvilág, bevallom, én ennél még kicsivel extrémebb élményre is számítottam. Ettől függetlenül különleges persze, de pont azon a határvonalon mozog, hogy egyszeri élmény legyen-e, vagy pedig bármikor örömmel felfalnám. Az a fajta étel, aminél eleinte gondolkodva forgatjuk a falatot a szánkban, de egy perc múlva úgy csúszik befelé, akár egy jó nyári grillhús.
A sajtkrémes krumpli pedig olyan tökély, hogy magában is bármikor, bármennyit, még hidegen a hűtőből kilopva is isteni volt. :)


Két személyre + esti nassolásra:

Hús:

  • 1/2 kg csirkemellfilé nagyobb kockákra vágva
  • 2 nagy fej hagyma

Pác:

  • 1 tk keserű kakaópor
  • 2 tk őrölt chili
  • 2 gerezd fokhagyma reszelve
  • 1/2 tk majoranna
  • 2 babérlevél
  • só, bors
  • 6 ek olaj

Köret:

  • 4 szem közepes burgonya
  • 10 dkg tömlős natúr krémsajt
  • 2 gerezd fokhagyma
  • só, bors
  • (az eredeti receptben újhagyma is van, akkor épp nem kaptam)

 

1. A pác hozzávalóit összekeverem a só kivételével, majd beleforgatom a húskockákat, és hűtőben legalább egy órán át pácolom, de egy éjszaka még jobb.

2. A burgonyákat egészben forró sütőbe dugom és puhára sütöm, csak így egyszerűen minden nélkül, majd kiveszem és állni hagyom kicsit. 30-40 perc alatt készül el, egy késsel böködjük meg időnként, ha könnyű beleszúrni a közepéig, akkor van kész.

3. A hagymákból nagyobb darabokat próbálok összeügyeskedni, a húshoz hasonló méretben, de csak egy-egy réteg legyen mind, lassan sül át. Vízbe áztatott bambusznyársra húzogatom felváltva a pácból kivett, sózott húskockákat és a hagymákat, amiket szintén lehet sózni kicsit.

4. 200 fokos sütőbe tolom a nyársakat, amit egy alufóliával bélelt tepsire rendeztem. Időnként átkenegetem a megmaradt páccal, forgatom is néhányszor, kb. 20 perc alatt készre sül.

5. Mindeközben a burgonyákat félbevágom, a belsejüket kikaparom (0,5 cm-es perem maradjon), aminek a felét összekeverem a sajtkrémmel, a fokhagymával, sóval és borssal, majd visszatöltöm a burgonyafelekbe.

6. Ha kész a hús - vagy ha elég nagy a sütő, akkor egyszerre is lehet őket sütni -, akkor beteszem 200 fokra a sajtos burgonyákat is és pirulásig sütöm őket.

 


 

 

Cottage pie sajtgombócokkal

2010.09.24. 12:11

Nagy kattanásunk volt egy időben a klasszikus Shepherd's pie, amit Gordon Ramsey netes-videós receptje alapján készítgettem, de többnyire csak darált sertéshússal az eredeti bárányhús helyett. Valami ehhez hasonlót szerettünk volna enni, viszont a hétvégi főzésnél szeretek mindig valami újat kipróbálni, amikor van rá végre kellő idő és lelkesedés. Addig nyünnyögtem az elmentett receptek felett, míg végül otthagytam az egész gépet, hogy ez most nem megy, semmi sem szimpatikus, aztán némi hűtőnyitogatás/nassolgatás után megálmodtam, hogy akkor vegyítsünk: létezik egy másik brit recept, egy Guiness sörös-marhahúsos ragu, ami végül a sütőben sül meg, a tetején cheddar-gombóckákkat.
Így lett végül az a nagy megoldás, hogy legyen darált marhahús, mert ritkán eszünk marhát, a gombóckákhoz pedig füstölt sajtot használtam, ez került a ragu tetejére a krumplipüré helyett.
Erős ízű, karakteres étel, elfér mellé valamilyen ecetes vagy joghurtos saláta.
(A marhahús miatt így már Cottage pie a neve.)

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Hozzávalók egy 22 cm átmérőjű jénaihoz:

Húsos ragu:

  • 50 dkg darált marhahús
  • 1 nagy répa
  • 1 nagy fej hagyma
  • 3 gerezd fokhagyma
  • 1 kis doboz sűrített paradicsom (2-3 ek)
  • 1 ek Worchestershire szósz
  • 1 tk kakukkfű
  • 1 tk rozmaring
  • 1,5 dl vörösbor
  • 2 dl alaplé (nálam víz + fél leveskocka)

Gombócok:

  • 20 dkg finomliszt
  • 1 tk sütőpor
  • 5 dkg olvasztott vaj
  • 5 dkg reszelt füstölt sajt
  • 1 tojás
  • 1 kk cayenne bors
  • 1 ek mustár
  • 1-1,5 dl víz

1. A répát, a hagymát és a fokhagymákat egy közös tálba reszelem.

2. A darált marhahúst nagy lángon olívaolajon megpirítom, érdemes egy magasabb falú teflonos seprenyőt használni erre a célra.

3. Ha kifehéredett a hús, hozzáadom a reszelt zöldségeket, sózom, borsozom, majd szépen átkeverem, megöntözöm a Worchestershire szósszal és pirítgatom még egy kicsit.

4. A serpenyő közepén kis helyet csinálok, ide kanalazom a paradicsompürét és lassan összekeverem a raguval. Jöhet hozzá a bor, amit teljesen el kell forralni a raguról, hogy ne maradjon erős boríze. Jöhet bele a a kakukkfű és a rozmaring, végül az alaplé, és így szépen puhára párolom a húst.

5. A gombócokhoz összedolgozom a hozzávalókat, érdemes először csak kis vizet adni hozzá, aztán fokozatosan a többit, a végén lágy, picit ragacsos, de vizes kézzel formázható masszát kell kapnunk.

6. Az elkészült húsos ragut jénaiba szedjük, a tésztából pedig diónyi gombócokat formázunk a tetejére.

7. 200 fokos sütőben 20-25 perc alatt barnulásig sütjük.
 

Nem lehet abbahagyni csirke

2010.09.21. 15:54

 

Régi blog 33.

(A meglehetősen idétlen név ne ijesszen el senkit, finom az étel.)

 

 

 

 

 

 

 


Recept 2 főre átírva:
(Eredeti recept: Dunántúli Napló - Receptverseny)

  • 1 közepes csirkemellfilé
  • 2 dl tejföl
  • 1 dl tejszín
  • 1 nagy fej hagyma
  • só, bors
  • pirospaprika
  • majoranna
  • őrölt kömény
  • 2 gerezd fokhagyma
  • 2 ek olívaolaj
  • liszt
  • füstölt sajt

A csirkemellet nagyobb szeletekre vágjuk, sózzuk, borsozzuk. A hagymát felkarikázzuk. A lisztbe belekeverjük a paprikát, a majorannát, a köményt, a sót és a borsot, majd megforgatjuk benne a csirkemelleket és kivajazott hőálló edénybe fektetjük őket. A hagymákat szintén a lisztbe forgatjuk és elosztjuk a csirkemell tetején. A tejfölt elkeverjük sóval, borssal, majorannával, reszelt fokhagymával, olajjal, tejszínnel és a hagyma tetejére öntjük. Végül reszelt sajtot szórunk rá és előmelegített sütőben, kb. 180 fokon alufóliával lefedve 20 percig, majd anélkül még 20 percig sütjük. Rizzsel vagy valamilyen salátával is finom.

 

süti beállítások módosítása